Korai tavasz, a hideg tél után. Akár egy ilyen időjárás jelentéssel is elemezhetnénk az elmúlt pár hónapot. Annyit azonban kijelenthetünk, a tavasz lendületesen halad felénk.

Tudjuk, hogy sok jele van a jó idő közeledtének, de nekünk a legmeggyőzőbb jele, hogy egyre több fagylaltpult telik meg fagyival. Igen, sorban nyitnak a fagylaltozók vagy folyamatosan készülnek a nyitásra.

Ami jó hír még, hogy idén sem maradunk kiváló események nélkül.

Az első idei rendezvény a Fagylalt Kiállítás volt, amelynek a BOK Csarnok (régi Syma) adott otthont. A kiállítás inkább szakmai jellegű volt, kifejezetten a fagylalt készítők érdekeit tartotta szem előtt. Alapanyag gyártó cégek, fagylaltgép kereskedők, kiegészítők, informatikai rendszerek, és bemutatók sokasága. Öröm volt látni, hogy sok fagyis akar fejleszteni és fejlődni.

Időrendben haladva, az idei második esemény a Gelato World Tour rendezvénye lesz. Ez egy fagylalt világbajnokság, melynek minden országban megvan a fordulója. Itt az első helyezett, képviselheti országát először az európai döntőn. Majd ha itt is továbbjut, akkor pedig a világbajnokság szeptemberi döntőjében mérheti össze tudását a legjobbakkal. Bővebb írással hamarosan jelentkezünk.

Május elsején ismét megmérettetnek a Balaton környéki fagyisok. Kiderül, hogy három év után tud-e először északi parti fagyizó nyerni.

Május 8. – A fagylalt napja.

Június eleje – A országos fagylaltverseny, amit a Cukrász Iparkamara szervez. A helyszín és az időpont nincs meg, ezekről folyamatosan be fogunk számolni.

Összegezve elmondhatjuk, hogy idén is lesznek olyan események, melyek a fagylalt nívóját hívatottak emelni. Teszik ezt úgy, hogy a fagyisokat arra ösztönzik, még jobb terméket állítsanak elő.

Foto:(Flickr//asubtlerevelry)